Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

június 2020
V H K SZ CS P SZ
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

ApCsel 9,32-42

Azon időben történt egyszer, hogy amikor Péter mindegyiküket felkereste, eljutott a szentekhez, akik Liddában laktak. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt. Péter így szólt hozzá: »Éneász, az Úr Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat.« Erre ő azonnal fölkelt. Lidda és Száron lakói mind látták őt és megtértek az Úrhoz. Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Ez teljesen a jócselekedetnek és az alamizsnálkodásnak szentelte az életét. Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni.« Péter erre útrakelt és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva és mutogatták a köntösöket és ruhákat, amiket Dorkász készített nekik. Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre ő felnyitotta a szemét, s Pétert meglátva felült. Ő meg odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután szólította a szenteket és az özvegyeket s megmutatta őt nekik élve. Ennek híre ment egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.

Jn 5,1-15

Abban az időben Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben, a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda a neve. Öt oszlopcsarnoka volt. Nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák, akik várták, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki először lépett be a víz felkavarodása után, meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. Volt pedig ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, tudva azt is, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” „Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd ágyadat, és járj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: Fogd ágyadat, és járj!” Erre megkérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: Fogd ágyadat, és járj?” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen!” Erre az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.
***

Az előző húsvéti vasárnapokon az evangéliumi szakaszok magának a feltámadásnak a tényét világították meg különböző oldalakról. A mai naptól kezdve három vasárnapon át három olyan szakaszt hallunk János evangéliumából, amelyek visszavezetnek bennünket a Jézus halála előtti, vagyis földi életének idejébe.

János evangéliumának elbeszélései távol állnak az oknyomozó történetírástól. Míg a többi evangélistának elsősorban az állt szándékában, hogy az események valódiságát hiteles adatokkal támassza alá, utánajárva azoknak, kikérdezve szemtanúkat is, János, aki a hagyomány szerint idős korában írta meg evangéliumát, sajátos fényben szemléli ezeket a régmúlt történéseket. Olykor az a benyomásunk, mintha a föltámadott Jézus lépne vissza az időben, mintha ő gyógyítaná meg az inaszakadtat a Beteszda fürdőnél, mintha ő beszélne a szamariai asszonnyal a kútnál, mintha ő nyitná meg a vakonszületett szemét. János evangélistának a feltámadás fényénél az apró részletek, a jelentéktelennek látszó gesztusok félreérthetetlen jelekként tűnnek föl, egy-egy elejtett szó isteni kijelentésnek.

A három epizód, amelyet a mai vasárnaptól hallunk — az inaszakadt, a szamariai asszony és a vakonszületett története — valójában három találkozás. Jézus egyetlen alkalommal sincs teljesen egyedül, de minden más szereplő háttérbe kerül. Amikor Jézus valakihez odafordul, akkor csak az illető van jelen számára. Mind a három személy valamiképpen az emberiséget képviseli. Az inaszakadt is Ő a tehetetlen, magára hagyott ember. A bénultságban lévő ember, aki talán már a saját gyógyulását sem kívánja, mert nem is emlékszik arra, milyen egészségesnek lenni. Mindenféle állapotot, legyen szó testi vagy lelki bénultságról, meg lehet szokni, vagy, talán helyesebben: minden élethelyzetbe bele lehet fásulni.

Az öröm érzése, amely Húsvét első napjaiban olyan felszabadítóan hat, idővel megkopik. Eltelik néhány nap, néhány hét, és az ajkunkról felhangzó „Föltámadt Krisztus halottaiból” már nem hat olyan lelkesen. Elbizonytalanodunk. Vajon ezeknek a diadalmas szavaknak, az örömhírnek, van-e valami hatása a mi életünkre? Ki húsz, ki negyven, ki hatvan éve énekli teli torokból a föltámadási tropárt és hallja a föltámadási evangéliumokat, de ezektől megváltozott-e a mi életünk? Vagy megváltoztunk-e mi magunk? A felismerés, hogy néha bizony alig észlelünk valamit, csalódottságot ébreszt bennünk. Ugyanazok a bűnök terhelik lelkiismeretünket, ugyanazok a félelmek kötnek minket gúzsba, ugyanazok a kudarcok érnek az életben. Vannak dolgok, amelyek talán egy életen keresztül bénítanak minket.

János evangélista a Beteszda fürdőben járó-kelő Jézust mint magát a teremtő Istent szemléli. Aki, ahogy egyetlen szavával létrehozta a világot, úgy támaszt föl most egy élő halottat. A Húsvét, az új teremtés nem az ember műve. Nem a mi érzéseinktől függ, sem erőfeszítéseinktől. A Szentlélek éltető műve, amely ott és akkor működik, amikor akar.

Jézus csodája, ennek a bénult életnek az újjáalkotása, kiváltja egyes zsidók haragját, hiszen megszegte a szombati nyugalmat. A szombat megszentségtelenítése állandó vád Jézus ellen, ő pedig szinte mintha provokálta volna a törvény előírásaiban identitásuk zálogát látó zsidó kortársait. „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom” — mondja válaszul, felhívva ezzel hallgatóinak figyelmét arra, hogy túlságosan emberi az az elképzelés, miszerint a teremtő Isten időnként ölbe tett kézzel pihenne. Az Atya szüntelen munkálkodik. Tevékeny a teremtésben, hisz esőt ad, napsütést, holdfényt. Tevékeny az én életemben is, mert nincsen olyan pillanata az életemnek, amikor ne éltetne Ha egy percig is elfeledkezne rólam, megszűnnék létezni, hiszen, amire Isten nem emlékezik, az nincs is.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 65 vendég böngészi