Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

június 2020
V H K SZ CS P SZ
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

Jn 4,5-42

Abban az időben Jézus Szamaria egyik városához érkezett, melyet Szikarnak mondanak, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus tehát olyan fáradt volt az úttól, hogy leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. Odajött egy asszony Szamariából vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet vegyenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan kérsz te zsidó létedre inni tőlem, holott szamariai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal. Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki azt mondja neked: »Adj innom«, te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.” Az asszony így szólt: „Uram, nincs is vödröd, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, és amelyből ivott ő maga, a fiaival és az állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet én adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony így szólt: „Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam többé, és ne járjak ide meríteni!” Jézus így felelt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere ide!” Az ezt válaszolta: „Nincs férjem”. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az nem férjed. Ezt helyesen mondtad.” Az asszony ekkor így szólt: „Uram, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádkoztak, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol imádkozni kell.” Jézus azt felelte: „Asszony, hidd el nekem, hogy elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. De eljön az óra, és most van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, akik így imádják őt. Lélek az Isten, és akik imádják őt, Lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Amikor ő eljön, kijelent mindent nekünk.” Jézus erre megmondta: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Ekkor odaérkeztek tanítványai, és csodálkoztak, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” vagy: „Mit beszélsz vele?” Az asszony pedig otthagyta a korsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?” Ők kimentek a városból, és odajöttek hozzá. Közben a tanítványok kérték őt: „Rabbi, egyél!” De ő azt felelte: „Van ennivalóm, amiről ti nem tudtok.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás között: „Talán csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött engem, és elvégezzem az ő művét. Ugye azt mondjátok, hogy még négy hónap, és elérkezik az aratás? Íme, azt mondom nektek: Emeljétek föl szemeteket, és nézzétek a szántóföldeket, mert már fehérek, készek az aratásra. Az arató megkapja a jutalmát, és termést gyűjt az örök életre, hogy a vető együtt örüljön az aratóval. Ebben ugyanis igaz a mondás: Más az, aki vet, és más az, aki arat. Én azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, és ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül, az asszony beszéde miatt, aki bizonygatta, hogy „mindent elmondott nekem, amit csak tettem”. Amikor tehát a szamaritánusok odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. És sokkal többen hittek az ő tanítását hallva. Az asszonynak pedig azt mondták: „Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert magunk hallottuk, és megbizonyosodtunk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője, a Krisztus.”

***

Ebben a szent ötven napban, a húsvéti időben János evangéliumát olvassuk a Szent Liturgiákon. Ennek az egész evangéliumnak a közepe egy nagy vita. A zsidók, főként az értelmiségi és a vezető réteg, a farizeusok és írástudók meg a főpapok vitáznak Jézussal. Jézus állandó támadásnak van kitéve, mindig belekötnek a szavába vagy abba, amit teszt. Múlt vasárnap az evangéliumi szakaszban arról olvastunk, hogyan állította Jézus talpra a 38 éven betegen fekvő embert. Amennyire sokan voltak, akik ezután őt csodálták, annyian el is ítélték, mert Jézus megszegte a szombatra vonatkozó törvényt.

Ennek a törvénynek lényege, hogy egy zsidó ember szombaton semmi munkát nem végez, de még csak a mozgását is a lehető legszűkebbre csökkenti, éppen hogy csak annyi a megengedett, hogy el tudjon menni a zsinagógába. Több volt ez a zsidóknak, mint törvény. Ez volt az ő öntudatuk egyik záloga. A pogányoknak abban a hatalmas tengerében, amelyben ők éltek, azáltal, hogy megszentelték a szombatot, hitet tettek az egyetlen Istenben, aki a mindenséget a semmiből létrehozta, és a hetedik napon megpihent. Képletesen mondja a Szentírás, hogy Isten megpihent, talán azt akarva kifejezni, hogy amint egy munka vagy alkotás után az alkotó megáll, hogy megcsodálja saját művét, úgy gyönyörködött Isten is a teremtésében, amit létrehozott. A zsidók számára a szombat büszkeségük alapja lett. Ők mások, mint a tudatlan, tévelygő pogányok, akik csillagokat, fákat, bálványszobrokat imádnak. Ők az igazság birtokában vannak. Még akkor is, ha most más népek hatalmasdoknak rajtuk, az elnyomó rómaiak. De akkor is ők állnak magasabban, mert ők ismerik Isten útjait, a törvényt.

És akkor jön Jézus, aki, úgy tűnik, fittyet hány erre a szent törvényre. Megsérti a zsidó önérzetet. És ráadásul úgy beszél magáról, mintha Isten neki különleges hatalmat adott volna arra, hogy a törvényt figyelmen kívül hagyja. Ez volt, ami kiváltotta a zsidó vezetők haragját. Hiába mondja Jézus, hogy a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért, hogy minden törvénynek csak addig van értelme, amíg az embert szolgálja. Így a szombat megszentelése is ritmust ad az emberi életnek. Lehetőséget a felfrissülésre. A zsidók szemében Jézus már törvényszegő. Ezért a sok vita, amiről a János evangéliuma beszámol. Éppen a mögöttünk álló hét szerdáján, a húsvéti idő közepén is arról olvastunk, hogy Jézus fölment a templomba tanítani, s ott nekiestek a zsidók. Ő már tudta, hogy az életét is készek lennének kioltani. Ezért fordult hozzájuk, mintegy kérlelő hangon: „Ne látszat szerint ítéljetek! Igaz ítélettel ítéljetek!” Vagyis: kerekedjetek felül a büszkeségeteken, az előítéleteiteken! Azt nézzétek, mennyi jót tettem másokkal. S ha sértve érzitek magatokat valamely beszédem miatt, akkor inkább vizsgáljátok meg magatokban, miért érzitek magatokat sértve? Talán mégis van valami igazság abban, amit mondtam? A zsidók nagy része mégsem volt képes felülemelkedni önérzetén, gőgjén, előítéletein. Való igaz, hogy Jézus beszédei nem mindig voltak kellemesek a fülnek. És nem is mindig voltak könnyen érthetők. De ha egy csöppnyi nyitottság is lett volna azokban, aki hallgatják, akkor talán felismerik, hogy Isten fia. Jézus azt üzeni nekik: „Ha valaki kész megtenni Atyám akaratát, fel fogja ismeri, hogy ez a tanítás Istentől való-e, vagy hogy én magamtól szólok.” Igen, akiben a készség már megvan, hogy Istennek tetsző életet él, az előbb-utóbb meg fogja ismerni az igazságot.

A mai evangéliumi szakasz által leírt találkozás a vitáknak ebben a meddő sivatagában olyan, mint egy oázis. Találkozás, amely igazi párbeszéddé alakul. Pedig minden körülmény ellene játszik: egy zsidó férfi nem áll szóba idegen nővel, a zsidók pedig általában messze elkerülték a szamaritánus népet, mert amolyan szektánsoknak tartották őket, rosszabbaknak, mint a pogányokat. És Jézus meg a szamariai asszony között mégis kialakul egy őszinte, mély párbeszéd. Hogyan? Úgy, hogy mind a ketten leküzdik az előítéleteket. Jézus is, meg az asszony is. Jézus szóba áll az asszonnyal, aki ráadásul szamariai, az asszony pedig bizalmat szavaz Jézusnak. Nem ragad meg a látszatnál, mint sok zsidó, aki hallotta Jézust, látta a csodáit, de magában azt gondolta: „Ugyan, mit játsza ez itt meg magát, hiszen tudjuk, hogy egy eldugott faluból jött, az apja egy egyszerű ács. Mit beszél nekünk Istenről, mi tudjuk, milyen Isten, nem kell nekünk róla beszélni.” Milyen tragikus, hogy Isten Fia a világba jött, hogy megismertesse velünk Istent, hogy elmondja, milyen is ő valójában, de az emberek nagy része nem hallgatott rá, és nem hallgat ma sem. Megvan nekik a maguk képe Istenről, ne akarjon azon senki változtatni. Még maga Isten se!

És az érdekes az, hogy ez az egyszerű, tudatlan asszony, megértette és megőrizte a szívében mindazt, amit hallott Jézustól. Hiszen senki más nem volt velük; az apostolok elmentek élelmet venni. S ha olvashatunk ebben az evangéliumban a párbeszédről, nyilván csak azért, mert ő megjegyezte Jézus szavait. Azt a tanítást, amit akkor hirtelen bizonyára meg sem értett. Hiszen Jézus sokszor talányosan beszélt. Van értelme a szavaknak külön-külön, de első hallásra az egész értelme nem tárul föl. De Jézus nem azért beszél így, hogy próbára tegye hallgatói türelmét. Hanem azért, mert nem földi dolgokról szól. És arról, ami nem ennek a világnak a dimenzióiba tartozik, nem lehet másként szólni, csak képes beszédben. Ennek a párbeszédnek a központi gondolata a víz. A kútnál játszódik, Jézus vizet kért, aztán az asszony kér tőle örök életre szökellő vizet, aztán otthagyja a korsóját a kútnál. Minden a víz körül forog. De mit akar jelenteni ez a sok beszéd a szomjúságról meg a vízről, amely örök életre szökell? Azt, hogy az Isten ismeretének a vágya minden ember szívébe van írva. Hogy semmi a világon ki nem elégítheti, meg nem nyugtathatja az embert, csak ha rátalál Istenre. Keresheti a biztonságát a külsőségekben, mint farizeusok és a zsidó vezetők, keresheti boldogságát az anyagiakban, mint a földi víztől, csak újra szomjas lesz, keresheti az emberi kapcsolatokban, mint a szamariai asszony, akinek öt férj sem volt elég. „Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, mert tőle jön reménységem. Mert ő az én Istenem és szabadítóm, oltalmazóm, hogy meg ne tántorodjam” – mondja a zsoltár. Semmi földiben meg nem találja az ember a békéjét. De ha ezt megérti, akkor előbb-utóbb a Jézus megadja neki a Szentlelket, az Isten közelségét, amely egyedül oltja a szomjat. És annak az embernek a Szentlélek felnyitja a szemét, és megismeri Jézusban az Isten fiát, aki szeretetből eljött közénk, hogy ő is átélje velünk emberi testen a szomjúhozást és az éhezést, a fájdalmat és a halált.

„Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres” – mondja Jézus az asszony kérdésére, hogy kinek van igaza, a zsidóknak-e vagy a szamariaiaknak: hol kell az igaz istentiszteletet bemutatni. Megélhettük az elmúlt néhány hétben Jézus tanításának az igazságát: az igazi imádók Lélekben és igazságban imádják az Istent. A mi istentiszteletünk nincs ehhez a helyhez kötve, sem más épülethez. A keresztények templomai nem azért szentek, mert ezek a falak különleges erővel rendelkeznek, hanem azért, mert mi, amikor egybegyűlünk, együtt Isten temploma vagyunk, Krisztus teste. Igen, szobánk rejtekében is lát minket a mennyei Atya, de amikor együtt vagyunk, akkor Krisztus jelenik meg közöttünk. Ezzel az örömmel és nagy hálával a szívünkben vegyünk most részt az Eucharisztián, folytatva a mindennapokban a mi igaz imádásunkat, Lélekben és igazságban. Amen.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 48 vendég böngészi