Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

augusztus 2020
V H K SZ CS P SZ
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Nincs esemény

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

Róm 12,6-14

Nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest. Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.

Mt 9,1-8

Abban az időben Jézus beszállt a bárkába, átkelt a tavon, és városába ment. Ott egy hordágyon fekvő bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak a te bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus látta gondolataikat, és megkérdezte: „Miért gondoltok rossz dolgokat szívetekben? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttattak neked bűneid, vagy azt, hogy kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” – ezzel a bénához fordult: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az fölkelt, és hazament. Ennek láttán elcsodálkozott a tömeg, és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

***

Pünkösd után kezdjük olvasni a Szent Liturgiákon Pál apostol leghosszabb levelét, a Rómaiakhoz írt levelet. Ennek most lassan a végéhez közeledünk. Szent Pál a levélben egy olyan közösségnek ír, amelyet nem ismer személyesen, nem ő alapította, csak reméli, hogy egyszer eljut hozzájuk is. Terjedelmes levele ezért nem is konkrét problémákat érint, olyanokat, amelyek a közösségben fölmerülhettek, hanem általános kérdéseket, amelyek minden keresztény gyülekezetben napirenden voltak.

A levél első, nagy részében az apostol, egyetlen, az első időkben még nagy jelentőségű témáról értekezik. Vajon azoknak, akik a pogányokból lettek keresztények, meg kell-e tartaniuk a zsidó vallás előírásait, a rituális parancsokat, a tisztasági előírásokat, amelyeknek se szeri, se száma, az áldozatok bemutatásának kötelezettségét és még sorolhatnánk. Pál arra a következtetésre jut, hogy azoknak, akik Jézus Krisztusban hisznek, már nincs szükségük bonyolult törvényekre, hiszen az üdvösségük nem abból ered, hogy különféle előírásoknak tesznek eleget, hanem egyedül Isten kegyelme az, amely üdvözíthet. A boldogságot senki nem érdemelheti ki, csak Isten adhatja meg azoknak, aki alázattal elfogadják tőle azt.

Mindezt Szent Pál hosszú fejezeteken át taglalja. Levele végén, amelyből most fölolvastunk, mindenesetre szükségesnek tart néhány szempontot megemlíteni a mindennapi életre vonatkozóan. Nehogy azt higgyék a keresztények, hogy számukra már nincs semmilyen törvény! Igaz, hogy a régi, bonyolult előírások érvényüket vesztették, de az egyetlen parancsot, hogy „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, egyáltalán nem könnyebb megtartani. Igaz, hogy már nem kell bemutatni nap mint nap a különféle állat áldozatokat, amelyekre a zsidók olyan akkurátusan ügyeltek, hogy tudniillik az állat hibátlan legyen, ne legyen idősebb a kelleténél, hím legyen-e vagy nőstény és sorolhatnánk még., Ezek helyett, ahogy az apostol mondja, egész testünket kell „élő, szent és kedves áldozatul” felajánlani Istennek. Ez pedig semmivel sem egyszerűbb, mint időnként odavinni a templom elé egy bárányt vagy egy kecskét.

És Szent Pál, nehogy valami különleges dologra gondoljanak a hívek, rögtön el is magyarázza, hogy mit ért ezalatt. „A nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak” – mondja, hát ki-ki a saját módján szolgálja a közösséget úgy, ahogy tudja, és mindezt úgy, mintha magának az Úrnak szolgálna. Ez a keresztények új áldozata. Ha ma szolgálatról, hivatásról beszélünk, mindenki a papra gondol, pedig az adományok listáján, amelyet Pál ismeretet, ez csak egy a sok közül, még csak nem is az első helyen áll. Az, aki anyagilag tudja segíteni a többieket, akkor tegye azt. Az, aki gondozással, segítségnyújtással, betegápolással, akkor tegye azt. Van, aki tanítással – és itt Pál elsősorban a hit tanítására gondolt –, de valójában minden pedagógusnak úgy kellene tanítania, hogy akár fizikát, akár földrajzot tanít, azon valahogy „átragyogjon” a hite. Az, aki ahhoz ért, hogy meghallgasson, vigasztaljon másokat, akkor tegye azt. Mindenki tegye a maga dolgát a közösségben, mégpedig úgy, hangsúlyozza az apostol, hogy senki ne képzelje magát többnek a másiknál, mert mindannyian egy testnek vagyunk a tagjai.

A ma hallott evangéliumi szakasz nagyszerűen szemlélteti, milyen nagy dolgok mennek végbe, ha ezt komolyan vesszük. Egyetlen momentumra szeretnék rámutatni. A beteg, akit Jézus meggyógyít, nem saját lábán jön, hiszen béna. Hordágyon hozzák. Jézus pedig, ahogy az evangélium kiemeli, „hitüket látva” teszi a csodát. „Hitüket látva”, tehát nem csak a béna ember hitéről van szó, hanem azokéról, akik fáradtak, tettek érte.

Általában az az elképzelés él a fejünkben, hogy Jézus azért tett csodákat, hogy higgyenek benne. Nos, a csoda nyilvánvalóan a hit megerősítésére szolgál, de az sem kérdéses, hogy Jézus csak ott tudott csodát tenni, ahol hitre talált. Saját szülővárosában alig tett néhány csodát, mert nem hittek benne. A hit a csoda előfeltétele, nem pedig fordítva.

A szóban forgó jelenetből pedig az is nyilvánvaló, hogy amikor az evangélium hitről beszél, akkor nem érzelmekről, érzésekről van szó, hanem konkrét tettekről. Mert a hit ilyenekben nyilvánul meg. Ha csak azokra a segítőkre, barátokra gondolunk, akik ezt a beteg embert Jézus elé hozták, vajon az ő szívükben lehetett-e kétely? Lehetett. Miért ne lett volna. De az, hogy vették a fáradságot, és elhozták őt, ki tudja, milyen messziről, azt mutatja, hogy valamiben hittek. Ugyan minek cipelték volna azt a bénát, ha nincs bennük valami hit? A hit nem valami misztikus dolog, nem fennkölt gondolatok együttese, hanem a mindennapi életet egész elevenen érintő tettek. A kételyek önmagában nem annak a jelei, hogy hiányzik a hit. És fordítva is igaz. Hiába a szavak, ha nincs mögötte cselekedet. Ez természetesen nem csak a lelki életre vonatkozik, hanem az élet minden területére. Ha valaki becsülettel befizeti a nyugdíjjárulékot, akkor azáltal hitet tesz amellett, hogy a szociális gondoskodás működik az államban. Ha nem fizeti be, azzal kifejezi, hogy nem hisz a rendszerben. A hit nem az érzelmek, és nem is a szavak szintjén mutatkozik meg, hanem tetteinkben. Pontosan olyan tettekben, amelyekre Pál apostol buzdít a ma hallott szakaszban.

Tanulságos kis történet, miszerint a nagy aszály idején a pap könyörgő körmenetet hirdet a faluban. Sokan eljönnek, mindenki kezében ott az énekeskönyv, a rózsafüzér. Egyetlen kislány akad a tömegben, akinek ugyan nincs könyve, de helyette ott szorongatja a kis esernyőt.

A példát fordítsuk le néhány konkrét helyzetre! Hányan mondják a templomba járó fiatalok közül is, hogy nem mernek megházasodni, mert félnek, nem tudják megtartani ígéreteiket? De hiszen a keresztény házasság éppen azért keresztény, mert Isten áldása van rajta, mert hisszük, hogy önerejéből senki semmilyen ígéretet nem képes megtartani, de Isten kegyelmével, igen! Hányan mondják hívő házaspárok közül is, hogy nem mernek több gyermeket vállalni, mert félnek, hogy az anyagiak hiányoznak arra, hogy tisztességgel fölneveljék őket? Elég lett volna, ha ezernyi felmenőnk közül csak egyvalaki kételkedik abban, hogy Isten meg fogja segíteni a jövőben, akkor ma nem lennénk itt.

Jó, ha ilyen szemmel is megvizsgáljuk életünket. Vajon tetteink, terveink tanúságot tesznek-e hitünkről? Ahol úgy találjuk, hogy mi kevesek vagyunk, hogy van még mit növekednünk a hitben, ott kérjük a Szentlelket, irányítsa ő a mi szándékainkat és tetteinket. Amen.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 14 vendég böngészi