Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

április 2020
V H K SZ CS P SZ
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Nincs esemény

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

Zsid 6,13-20

Atyámfiai! Amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: »Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.« Az pedig türelmesen várakozva megnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik igyekszünk az elénk tárt remény elnyerésére; Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.

Mk 9,17-31

Abban az időben valaki odajött a tömegből Jézushoz, térdre borult előtte és így szólt: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és elsorvad. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Ő így válaszolt: „Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide hozzám!” Odavitték. Mihelyt a néma lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte a fiút, úgyhogy az a földre zuhant, és habzó szájjal fetrengett. Jézus megkérdezte apját: „Mióta szenved a bajban?” Az pedig így szólt: „Kicsi kora óta. Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts minket és könyörülj rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz.” A fiú apja nyomban könnyek között felkiáltott: „Hiszek, Uram! Segíts hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: „Néma és süket lélek, én parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé belé!” Az felordított, és heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna, és sokan azt mondták, hogy meghalt. Jézus azonban kezénél fogva fölemelte, és az fölkelt. Amikor bement a házba, külön megkérdezték őt tanítványai: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ő pedig így felelt: „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt által.” Onnan elindulva áthaladtak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, ugyanis tanítványait oktatta. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután, hogy megölik, harmadnapra feltámad.

***

Kedves Testvérek!

Rendkívül nyomasztó érzés a tehetetlenség. Valamit megpróbálunk, de nem megy, nem sikerül. Vagy már arra sem vagyunk képesek, hogy megkíséreljük. Nyomasztó, de elkerülhetetlen érzés. Nem kell hozzá még felnőtt korba se lépni: már egy kisgyermek is megtapasztalja, valahányszor összeomlik az építőkockából épült váracskája.

Nagyböjt negyedik vasárnapján az evangélium az apostolok első nagy kudarcélményéről számol be. Jézus dicsfényében sütkéreztek már ők egy ideje; micsoda büszkeséggel tölthette el őket, hogy mesterük híre messze földre eljutott! Sőt, nemcsak az ő jeles tettei keltette csodálatból jutott ki nekik, akik vele jártak-keltek, hanem maguk is nagyszerű sikereket könyvelhettek el. Amikor visszatértek abból a küldetésből, amelyet Jézus rájuk bízott, hogy kettesével menjenek ő előtte a városokba és falvakba, örömmel újságolták mesterüknek: „Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk!”

S most hirtelen minden összeomlik. Jézus a három kiválasztott apostollal éppen a Tábor hegyéről ereszkedik le, és látja az összeverődött tömeget, a felsült apostolokat, a velük kötekedő, kárörvendő írástudókat, és a szerencsétlen apát beteg gyermekével. Elég volt egy rövid idő, míg Jézus távol járt, és apostolai máris kudarcot vallottak. Miután rendeződik a helyzet, s megkérdezik, vajon ők miért nem tudtak segíteni a szenvedő fiún, az Úr csak annyit felel: „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt által.”

Sokat sejtet ez a rövid felelet. Úgy tűnik, hogy a tanítványok mindenben helyesen jártak el, csak egy dolog maradt ki az egészből: Isten. Megvolt a segítőkészség, az önbizalom, a tapasztalat, ha tetszik, a tudás. Éppen csak annyi hiányzott, hogy lelküket Istenhez emeljék. Mert ugyebár Jézus az mondja: a Mennyei Atya megadja a Szentlelket azoknak, akik kérik, de ugyan mit kezdjen azokkal, akik nem kérik?

Ezekben a napokban sokan kérdezzük: mi ez, ami velünk történik? Isten büntetése? Isten „ostora”? — ahogy mondták régen a járványokra. Talán inkább az önmagát elégnek gondoló ember eszmélése. Ha Isten engedi ezt a csapást, akkor meglehet, éppen azért: hogy felébredjen ez az ember, aki azt képzeli, hogy nincs szüksége másra, elboldogul egyedül is. Hogy feleszméljen ez az elbizakodott ember. Mert bizony most megroppant, mint a nádszál. Felismeri, milyen törékeny. Nem egészen egy éve sokunk lelkébe beleégett az a kép, amelyet láttunk: hogy Párizsban a világ egyik legszebb temploma, az emberiség egyik nagyszerű alkotása lángokban áll. És amiről azt gondoltuk, hogy elég tíz perc, és néhány tűzoltó helikopter mindent elintéz, az elképzelésünk szertefoszlott. Csak állt a tömeg tehetetlenül, és nézte, hogy valami a szeme láttára leég. És álltunk a televízió előtt, és tehetetlenül néztük ugyanazt. Úgy tűnik, az embernek szüksége van időnként arra, hogy megrendüljön. Nem az a baj, ha magabiztosak vagyunk. Az a baj, ha azt gondoljuk, elegek vagyunk önmagunknak. Ilyen eszmélést hoz nekünk most ez az idő, ez a talán örökké emlékezetes nagyböjt.

Az ember már csak ilyen — úgy tűnik, így volt ez mindig, kétezer évvel ezelőtt is. Alapvető jellemhibája az az elbizakodottság, amitől az apostolok sem voltak mentesek, akik azt gondolták: ők már Jézus nélkül is elboldogulnak: „Egy ilyen egyszerű esetet csak meg tudunk oldani!”

De van valami, ami még rosszabb az elbizakodottságnál is: az indifferencia. A közömbösség. A hit ellenfele nem a hitetlenség. Vajon mekkora hite volt a történetben szereplő apának, aki könnyek között kiáltotta: „Uram, hiszek! Segíts hitetlenségemen!” Bizony a hit ellensége nem a kétely. De még csak nem is az ateizmus. Az lehet egy nagyon is megküzdött, megszenvedett életfelfogás. Ami a hit ellenfele, az sokkal inkább a közöny. Amikor valaki erőt sem vesz, hogy átgondolja élete eseményeit. Nem keresi annak sem célját, sem értelmét. Csak sodródik. Most nehéz közömbösnek maradni az események előtt. Születhetnek az egyén és a felelős vezetők részéről rossz döntések, lehet vitatkozni arról, hogy mi lenne a helyes, de közömbös alig maradhat valaki. Talán egyeseknek szükségük van egy ilyen helyzetre, hogy kilépjenek a veszélyes közönyből. S talán az sem véletlen, hogy a karantén szó eredete ugyanaz, mint sok más nyelvben a nagyböjté: negyven nap. Hátha sikerül felfedeznünk a lehetőséget a bezártságban! Az alkalmat, hogy számot vessünk, hányadán állunk a hittel. S végső soron Istennel. De bárhogy is állunk mi ővele, egy biztos: ahogy a Zsidó levél ma előírt szakasza mondja, „Isten esküvel kötelezte el magát nekünk, és ő nem hazudhat…, Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya”. Amen.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 53 vendég böngészi