Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

április 2020
V H K SZ CS P SZ
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Nincs esemény

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

Zsid 9,11-14

Atyámfiai! Krisztus mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerezett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, megtisztítani lelkiismeretünket a halott tettektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk!

Mk 10,32b-45

Abban az időben Jézus maga mellé vette tizenkét tanítványát, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.” Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, és megszólították: „Mester, azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő pedig megkérdezte: „Mit akartok, hogy tegyek nektek?” Azok ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk jobbodon, másikunk bal oldalodon üljön dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Ők így feleltek: „Készek vagyunk”. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és bal oldalamon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azokat illeti, akiknek készült.” A többi tíz ennek hallatára neheztelni kezdett Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a népek urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak fölöttük, és nagy uraik hatalmaskodnak rajtuk. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki körötökben nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki körötökben első akar lenni, az mindenkinek rabszolgája legyen. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

***

Két héttel Húsvét előtt olvassuk föl az Evangéliumból ezt jelenetet, mely ténylegesen röviddel Krisztus utolsó földi Húsvétja előtt történt. Komikus ez a történet abból a szempontból, hogy a két apostol, Jakab és János kérése annyira nem helyénvaló, hogy már-már mosolyra fakaszt. Jézus, aki már többször megjövendölte szenvedését, itt most minden eddiginél részletesebben beszél róla: pontosan elmondja, hogyan zajlik le a letartóztatása, pere és a kivégzése. És a két apostol tényleg oly butának tűnnek föl, hogy egy kisgyermektől is több megértést várna az ember. Ők, mint társaik, minden bizonnyal úgy értették, hogy hát persze, természetes, hogy nehézségeken keresztül kell majd elfoglalnia Jézusnak a trónt, fölépítenie újra a zsidók országát, melyet most még a rómaiak tartanak megszállva. Amikor a keresztről beszél Jézus, gondolják, biztos valami nehézséget jelent, valami metafora, de a végén minden rendben lesz, és ők már csak erre a végre koncentrálnak: vajon akkor Jézus kit vesz maga mellé, mintegy két legbefolyásosabb miniszterként.

Valahol vigasztaló is ez a jelenet számunkra: hogy legyünk türelmesek magunkkal, ha nem értünk valamit az Evangéliumból, pedig már húsz, harminc, negyven, ki tudja hány éve keresztények, Jézus tanítványai vagyunk, hisz még a kiváltságos tanítványok sem értették Jézust, pedig három évig éjjel-nappal együtt jártak-keltek. Az apostolok sem elsőre értették meg a Mester igéit. S amennyire vigasztaló ez nekünk és tényleg megmosolyogtató, annyira szomorú is ez a jelenet: ugye mindannyiunknak rosszul esik, ha a pénzünkért, befolyásunkért szeretnek bennünket, ha csak azért keresik a társaságunkat, mert mi segítünk, aztán, ha már nem kellünk, otthagynak bennünket. Jézus személye nyilván elbűvölte először a tanítványokat, és ők mindent maguk mögött hagyva követték őt, de idővel, úgy tűnik, más motiváció is megjelenik: már nemcsak azért vannak Jézus mellett, hogy vele legyenek, hogy kitartsanak mellette barátként, jóban-rosszban, hanem ott van az emberi számítás: alig várják, hogy Jézus kiépítse hatalmát, és ők is legyenek valakik. Ha tudta volna Jakab és János, hogy az a két megtisztelő hely Mesterük balján és jobbján a vele keresztre feszített két lator helye, biztos nem kérnek ilyen megtiszteltetésből. Vajon ne fájt volna az Úr Jézusnak ez a számítás és ez a meg nem értés?

De hogy a tanítványok számítása nem is olyan idegen tőlünk, kérdezzük meg magunktól: mennyi időt töltök Istennel? Mennyi időt töltök a templomban vagy a saját személyes imámban vele, s ebből mennyi az az idő, amelyben csak kérek? Csak kérek ilyen vagy olyan földi javakat, egészséget, életkörülményeim megváltozását, magamét vagy szeretteimért? Ha mi vágyunk arra, hogy mások csak úgy, érdek nélkül legyenek velünk, hogy ne vágyna arra Isten is, hogy csak úgy vele legyünk az ima idejében? Hogy őt keressük, s ne más dolgokat, hiszen, ahogy ígérte, aki Isten országát keresi, annak minden más úgyis megadatik.

A történetnek itt nincs vége: János és Jakab infantilis kérésére társaik még gyerekesebb reakciója következik: megneheztelnek rájuk. Hogy lehet ilyet kérni? Nem kell nagyon magyarázni, hogy nyilván ők ugyanilyen álmokat dédelgettek szívükben, csak nem merték kimondani, talán még maguknak sem. Jakab meg János legalább őszintén kimondta, mit várnak el, nem alakoskodtak.

Jézus pedig, mint valami kiváló pedagógus és pszichológus, hogy kibékítse őket, egybehívja a tanítványokat. És elmond valami nagyon fontosat, amit eddig nem értettek meg: hogy a boldogság nem az uralkodásban áll, hanem a szolgálatban. És hogy ez az egyetlen értelmes módja a forradalomnak. Mert az a forradalom, amire ők vártak, hogy majd bevonulnak Jeruzsálembe, kiverik onnan a rómaiakat és a velük lepaktált zsidó főpapokat, semmire nem vezetne; ilyen volt már a történelemben tízezer. Egyetlen módja ugyanis a változásnak a világban az, ha a saját szívemben történik a változás. A legnagyobb uralkodóknak, zsarnokoknak sem sikerült elérniük azt, hogy az egész világ őket szolgálja, azt meg még kevésbé, hogy saját alattvalóik tiszteljék őket. Hatalom adathat nyilván mindenki kezébe: munkahelyen, családban, társadalomban. Jézus nem azt mondja, el kell törölni a hatalmat, hanem hogy ha valaki a hatalomtól elsősorban azt várja el, hogy őt szolgálják, hogy őt tiszteljék, az teljesen hiábavaló elvárás. Akkor csak a féltékenység, irigység, kisebbrendűségi érzés, megfelelési vágy, paranoia, rettegés a kritikától és sorolhatnánk még mi minden az, ami a boldogság helyett vár ránk. Mert a hatalomvágy és a becsvágy kielégíthetetlen.

Az egyetlen értelmes változás az önmagamban mehet végbe: amikor a szolgálatért nem várok semmit cserébe. Ami persze egyáltalán nem könnyű, mert mindannyiunkban ott a vágy, hogy értékeljék, amit adunk. Ha nem adjuk át magunkat a csalódás érzésének, amely igen hamar úrrá lehet azon, aki szolgálni akar, akkor lassan-lassan megközelítjük, amit Teréz anya mondott: Amit évek hosszú során felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs! Minden tőled telhetőt tégy meg a világért! Ezért rúgást kapsz cserébe. Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik! Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót! A becsületesség, a tisztesség és az igazmondás támadhatóvá tesz. Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte! Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik és önző. Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátodat! Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!

Mindenesetre be kell látnunk, hogy bárhogy is igyekszünk, a hatalomvágy, az hogy nekünk szolgáljanak, vagy a becsvágy, hogy elismerjék a szolgálatunkat, életünk végéig kísér minket. De már ez a felismerés sem haszontalan számunkra. Weöres Sándor verse ilyen felismerésből született. Szolgáljon arra, hogy mi is elfogadjuk ezt az igazságot:

Én is világot hódítani jöttem, s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel, vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni; ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten, s uraktól nyüzsög a végtelenség.

alt

Zsid 2,11-18

Atyámfiai! Aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: »Hirdetem nevedet testvéreim előtt; a gyülekezetben dicsérni foglak téged«. És ismét: »Bízni fogok őbenne«. És ismét: »Íme én és gyermekeim, akiket Isten nekem adott«. Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett nekik, hogy a halál által megrontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap az Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, meg tudja segíteni azokat, akik kísértést szenvednek.

Lk 1,24-38

Azokban a napokban Erzsébet, Zakariás felesége fogant, és elrejtőzött öt hónapig, mondván: „Így cselekedett velem az Úr ezekben a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.” A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki Józsefnek, egy Dávid házából való férfinak volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, malaszttal teljes! Az Úr van teveled! Áldott vagy te az asszonyok között.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkozott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja majd atyjának, Dávidnak trónját, uralkodni fog Jákob házán örökké, és országának nem lesz vége.” Mária erre így szólt az angyalhoz: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal feleletül ezt mondta neki: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged, és ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit meddőnek hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária erre így szólt: „Íme, az Úr szolgálója, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

***

Ha máshonnan nem, irodalmi és történelmi tanulmányainkból emlékszünk az ókori népek mitológiájára, istenhitére. Tömören talán össze lehetne foglalni az egészet úgy, hogy az istenek, akik csöppet sem voltak különbek, vagyisjobbak, hűségesebbek, becsületesebbek, mint az emberek, kényük-kedvük szerint, amikor nekik tetszett, beavatkoztak az emberiség életébe, háborúkat, bonyolult szerelmi kapcsolatokat és még ki tudja mennyi zűrzavart idézve elő.

Ez a mai ünnepünk pontosan azt mutatja meg számunkra, hogy az igazi, egyetlen Isten, ő nem ilyen. Neki tényleg hatalma van történelem és idő felett, de legalább két fontos dologban különbözik attól a képtől, amit a régi pogány rómaiak és görögök, és talán sokan ma is alkotnak az isteni erőről. Az egyik: hogy ő szereti az embert. Úgy szereti, hogy meg akarja osztani vele a saját isteni életét, s hogy ezt megtehesse, előbb ő akar osztozni az emberi sorsban. A másik: hogy ő végtelen tiszteli az embert, és semmit nem akar ráerőszakolni. Nem avatkozik bele az emberiség életébe kívülről, mintha valami bábok volnánk, akiket lehet rángatni. Olyan tapintatos barát, aki mindig ott van, de kopogtat. Soha nem erőszakolja ránk magát. Így amikor elhatározta, hogy emberré lesz, akkor is kopogtatott. Egy fiatal lány, Mária ajtaján. Nem nélkülünk, emberek nélkül akarta végrehajtani tervét, hanem minket bevonva. Milyen bizalom ez Isten részéről!

Amíg kisgyerekek voltunk, szüleink nem kérdeztek meg bennünket, akarunk-e újabb testvért, milyen házba költözzünk, melyik iskolába írassanak be. A Mennyei Atya, akinek mi fiai és lányai vagyunk, megkérdezi az embert: „Ez a tervem, Mária. Segítenél ebben? Akarsz-e társam lenni ebben a nagyszerű tervben?”

És a bizalom bizalmat szül. Talán van olyan ismerősünk vagy barátunk, aki nem lát. Akit vezetni kell az utcán. Micsoda bizalom az ő részéről, hogy kezét adja valakinek, aki őt a sötétben vezeti! Mária teljes homályban adta a kezét a Szentléleknek, hogy vezesse. Semmit nem tudott a jövőről. Igent mondott az Atya tervére, anélkül, hogy részleteket tudott volna meg. Mit fog szólni a jegyese, hogy babát vár, és az nem az övé? Mit fognak szólni a szülei? Hisznek-e majd neki? Mit fog ő kezdeni ezzel a különleges gyermekkel? Számos kérdés, amit ő föl sem tett, mert egyszerűen ráhagyatkozott arra, akitől az életét és abban minden jót kapott.

Így szül a bizalom bizalmat. Isten és ember, ember és ember között. Ha fogalmam sincs, Isten mit akar az én jövőmmel, de megbízom benne. Így fakadhat a bizalomból élet a mi életünkben is.

Kedves Testvérek!

A mai napon este kellene elvégeznünk szép imádságunkat, Krétati Szent András bűnbánati kánonját.

Ez a hosszú és fárasztó imádság nagyböjt ötödik hetének csütörtöki utrenyéjére, reggeli istentiszteletére lenne előírva (szokás szerint előző este/éjszaka végezzük el). Idén azonban a nap ütközik Örömhírvétel (Gyümölcsoltó Boldogasszony) ünnepével, így ma estére van áthelyezve.

Egyházmegyénk honlapján egy kis írást találtok, és letölthető formában magát az imát. Egyedül fárasztóbb imádkozni, mint közösségben, de ha csak negyed órát szánunk rá, és jutunk, ameddig jutunk, az is nagyon hasznos.

https://www.migorkat.hu/hirek/gondolatok-a-nagy-kanonrol

A debreceni székesegyház honlapján pedig lehet is követni a szertartást élőben. Fülöp érsek atya hasznos tanácsokat is megoszt, hogyan kövessük az ilyen közvetítéseket lélekben, hogy azok valóban imádságok legyenek számunkra.

Mindenkinek kegyelmeket az imához!

A parókus

Ha az ember meg akar nyerni valakit egy ügynek, akkor azon van, hogy kidomborítsa annak minden előnyét. Ha valakinek munkát ajánlanak, egy egyesületbe, vállalkozásba akarják bevonni, ha valakinek egy életpályamodellt akarnak felmutatni, akkor az ajánlattevők a lehető legjobb oldaláról mutatják be a jövőt, felsorolva minden előnyt, amelyet a csatlakozók élvezhetnek majd. És persze a lehető legkevesebbet szólnak az esetleges nehézségekről, problémákról, veszélyekről.

Az Úr Jézus ezzel az általános emberi magatartással szemben egy percig sem akarja áltatni azokat, akik csatlakoztak hozzá, akik tanítványai, apostolai vagy követői voltak. Tevékenységének csúcsán, amikor csodatevő híre már elterjedt, amikor ezreket lakatott jól kenyérrel és ki tudja, hány beteget gyógyított meg, és sokan — mint ahogy éppen Péter is — megvallották, Messiásként ismerték el, ő félrevonta legbizalmasabb követőit, és „tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és hogy a vének, a főpapok és az írástudók el kell hogy vessék és meg kell hogy öljék; de harmadnapon fel kell támadnia.” Márk evangélista hozzáfűzi: „Minderről nyíltan beszélt.” Jézus egy pillanatig sem áltatta azokat, akik bíztak benne. Semmilyen sikert nem ígért ennek a világnak a dimenzióiban. Sőt, felhív mindenkit, aki komolyan veszi a szavát, hogy „vegye föl keresztjét.”

 Gyakran használják ma a „kereszt” szót mindenféle szerencsétlenség szinonimájaként. Pedig a kereszt, amiről Jézus beszélt, nem egy elkerülhetetlen csapás. Az valami olyan, ami elől elfuthatok, és amivel szembe is nézhetek. Valami, amit önként vállalhatok, és ami elől megpróbálhatok elmenekülni. Ilyen értelemben egy betegség még nem föltétlen kereszt. De az már lehet kereszt, ha a beteg választás előtt áll, hogyan fogadja a betegséget. Egy súlyos beteg nap mint nap apró döntések előtt állhat, és ha nem a saját kényelmét, félelmeit tekinti, hanem azok életét, akik őt körülveszik, akkor már teljesíti is az Úr felszólítását: nap mint nap fölveszi keresztjét. Ahogy azok is fölveszik keresztjüket nap mint nap, akik gondoskodnak róla, pedig megtehetnék azt is, hogy magára hagyják.

 Amikor döntések előtt állunk és tanácstalanok vagyunk, akkor hasznos lehet ezt a szempontot figyelembe venni: vajon melyik választási lehetőség az, amelyikben futnék, menekülnék az áldozathozatal elől? Érvényes ez minden ajánlatra, minden személyes döntésre, csakúgy, mint az egész Egyházat illető kérdésekre. Amikor Egyházunktól reformokat követelnek, hogy alkalmazkodjék a világhoz, az átlagemberek életéhez és erkölcséhez, akkor mindig ott kell, hogy világoskodjék a kereszt jele a vezetők szeme előtt: bármilyen csábító utak, távlatok is nyílnak meg előttünk, amiből ki akarjuk spórolni a fáradságot, a szenvedést és az áldozatot, az minden bizonnyal nem a Szentlélek útja. Mert az Egyház végül is nem az átlagemberek helye. Hanem Krisztus követőié.

Krisztus követőiként a Szent Kereszt fényében kell értelmeznünk azokat a furcsa napokat is, amelyekben élünk. Olyan eseményeket hoznak, amelyet tehetetlenül szemlélünk, s amelyek előtt még a felelős döntéshozók is sokszor inkább csak tanácstalanul állnak. Nem tudjuk, jövő héten még összegyűlhetünk-e itt a templomban, és hálásak vagyunk, hogy ma, nagyböjt harmadik vasárnapján, amikor a Szent Kereszt előtt hódolunk, még itt lehetünk. Nyilván az élet védelme ilyenkor az elsődleges szempont. De amíg a bevásárlóközpontok nyitva vannak, és tele vannak, addig talán nem helyénvaló arról vitát nyitni, hogy a templomok működhetnek-e. Mert ha az a legfőbb alapelv, hogy csak a legszükségesebb helyekre menjenek el az emberek, addig egy hívő embernek a templom van annyira szükséges, mint a bevásárlóközpont. Ezt elsősorban mintegy tanácsként mondom: ha valaki bizonytalan, hogy jöjjön-e vagy sem, főleg, ha veszélyeztetett korban van, akkor mérlegelje, mit tett eddig egészségének védelmében, és úgy döntsön. Ha már tényleg a minimálisra redukálta életterét, akkor otthon maradva sem szakad el egyházi közösségünktől. S ha már annyi szó esik arról, hogy figyeljünk az idősebbekre, talán a fiatalok figyelmébe lehet ajánlani: „Kedves unokák, kérditek, mit tehettek értem? Menjetek el helyettem a templomba, imádkozzatok helyettem és értem. Ez fontosabb és nagyobb örömöt szerez nekem, mint a látogatásotok, amelyet most úgyis legjobb kerülni.”

A legfontosabb végső soron az, hogy észrevegyem az eseményekben annak lehetőségét: most kifejezhetem bizalmamat Istenben. S ha gyöngének érzem magam, akkor ez most jó alkalom arra, hogy kérjem az Urat: adjon nekem, nekünk bizalmat. Hitet. Az emberiség életében annyi járvány pusztított már. A középkorban egy-egy járvány a lakosság felét is elvitte. A régi ember a háborút, az éhséget és a járványt mindig Isten büntetésének tekintette. És ez a három általában kéz a kézben járt. Mint ahogy jelen esetben is fennáll ennek a veszélye, hiszen már most gazdasági válságot emlegetnek. Talán Isten büntetése helyett helyesebb úgy fogalmazni: mindez annak a következménye, hogy az ember kiiktatja Istent az életéből. Éppen ezért kell tudatosítanunk: a történelem ura nem a véletlen, nem a természet, hanem Isten. És Isten bármikor meg tudja változtatni a világ folyását. Feltéve, hogy az emberek ismét őt helyezik életük középpontjába. Nagy az imádság ereje! És még nagyobb a közös imádság ereje! Jézus mondja: „Bizony, mondom nektek, ha közületek a földön ketten egyetértenek mindabban, amit kérnek, mennyei Atyám mind megadja azt nekik”. S ha ezt mi olyan ritkán tapasztaljuk meg, akkor bizonyára nem a mennyei Atyában van a hiba, hanem bennünk, mert oly ritkán értünk egyet szívvel-lélekkel bármiben is.

 Ha pedig valami nehézséget kell elviselnünk, próbáljuk meg méltósággal viselni. Láthattuk az elmúlt napokban, mi az eredménye a pániknak. A pánik annak a jele, hogy Istennel nem számolunk az adott helyzetben. Mintha nem is lenne jelen. A legtöbb családban továbbadják a történeteket az erős hitű nagyszülőkről, dédszülőkről, akik talán két háborút is átvészeltek. Hová lettek volna, ha mindenért pánikba esnek? Szíriában a háború az emberek életének velejárója lett. A nehezebb években néhány barátommal igyekeztem gyűjtéseket szervezni ott élő keresztényeknek, hiszen több barátunk is működött ott papként. Egyszer, amikor sikerült eljuttatni egy adományt, és megérkezett, az egyik pap ezt írta üzenetében: „Köszönjük az anyagi segítséget. Még inkább az imáitokat, amelyeknek köszönhetően a tegnapi nap estéjén évek óta először mehettünk ki sétálni az utcára.” Nem tizennégy nap karantén. Évek múltán!

Merítsünk erőt és bizalmat nehéz próbákat kiállt testvéreink példájából, és kérjük a bizalmat, hogy higgyük: bármi jön is, a mi javunkra szolgál majd. A dolgok folyása Isten kezében van. Amen.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 78 vendég böngészi