Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

A Nyolc boldogság temploma, ahol a hagyomány szerint a Hegyi beszéd elhangzott

Ezt mondta az Úr: „A test lámpása a szem. Ha szemed ép, egész tested világos lesz. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek is, a Mammonnak is. Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit egyetek, és mit igyatok, sem testetek miatt, hogy mibe öltözködjetek! Nemde több az élet az eledelnél és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és mennyei Atyátok táplálja őket. Vajon nem többet értek-e ti náluk? Ugyan melyikőtök toldhatja meg aggodalmaskodásával életét akár csak egy könyöknyivel is? Hát a ruházat miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mező füvét, amely ma van, holnap pedig a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, akkor benneteket, kishitűek, nemde sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: »Mit eszünk?«, »Mit iszunk?« vagy »Mibe öltözködünk?« Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és az ő igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá!”

Mt 6,22-33

A mai evangéliumi szakasz Jézus azon beszédének központi része, amelyet „Hegyi beszéd” néven ismerünk. Máté evangéliumában mintegy három fejezetet is kitesz ez a hosszú tanítás. Ennek középpontjában található az a néhány mondat, amelyet ma hallottunk az evangéliumi olvasmányban.

A felolvasott szakasz furcsa felütéssel kezdődik: „A test lámpása a szem. Ha tehát a szemed ép, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz.” Talányos szavak ezek: „A test lámpása a szem”. Azt mindenesetre azt első hallásra sejtjük, hogy itt Jézus nem a testi szemről beszél, nem a testi látásról vagy a szembetegségről. Sokkal inkább arról van itt szó, amit látásmódnak vagy szemléletnek nevezhetnénk. Arról a belső érzékről, vagy inkább hozzáállásról, amellyel befogadjuk a világ dolgait, történéseit. „Ha tehát a szemed ép, az egész tested világos lesz.” Mit jelent ez? Azt, hogy Isten teremtett világa olyan lesz nekem, amilyen szemmel én arra nézek.

Egy ma már idős, sokat tapasztalt atya mondta, hogy fiatal szerzetespapként súlyos lelki válságba került. Úgy érezte, hogy megrendül a hite Istenben. Nem is annyira Isten léte kérdőjeleződött meg számára, hanem inkább egy gondolat nyugtalanította, zaklatta: „Mi van akkor, ha ez az Isten, akit jónak hívunk, nem is jó? Végül is, ki biztosít bennünket arról, hogy Isten és az ő műve, a teremtett világ jó? Persze, erre tanítottak szüleink, nagyszüleink, ezt ismételgették nekünk gyerekkorunk óta a hittanon, de hát a szüleink máskor is tévedtek, miért ne tévednének ebben is, és a papok is mondtak már olyat, ami nem igaz. Akkor tehát mi garantálja azt, hogy Isten jót akar nekem vagy egyáltalán törődik velem?” S ez az atya azt mondja, hogy ő maga végül is a kételyére sehol nem kapott bizonyosságot, és nem is lehet bizonyosságot nyerni sehonnan, mert a válasz tulajdonképpen döntés kérdése. Elhatározás kérdése, hogy úgy akarok élni, hogy megbízom Istenben. Hogy abból indulok ki, hogy ő jó és nekem jót akar. Hogy az egész világ, amelyet teremtett, az ő szeretetéből jött létre, és hogy ez a világ minden hibája ellenére jó. Minderről senki nem nyerhet közvetlen bizonyosságot. De ha valaki a szívében meghozza a döntést, hogy ennek megfelelően fog a világra és saját életének történéseire tekinteni, hogy egyfajta bizalommal, nyitottsággal lesz a világra és végső soron Istenre, akkor az élete fogja igazolni, hogy ez a helyes út. Hogy csak ez a döntés gyümölcsöző és csak ez ad megnyugvást.

Ha tehát valakinek a szeme „nem ép”, „rossz”, vagyis gyanakvással, elégedetlenséggel szemlél mindent, ami körülötte van, annak az egész élete rossz lesz és elégedetlenségben fog eltelni. Mert hiába jó az Isten, szerető, megbocsátó és végtelen irgalmas és türelmes, hogy ha az ember fölteszi magában, hogy ez nem így van, Isten nem fogja ráerőltetni magát, nem fogja ráerőltetni az igazságot. Talán emlékszünk a talentumokról szóló példabeszédre: az egyik szolga öt talentumot kap urától, befekteti és más ötöt nyer rajta, a másik kettőt, és szintén megduplázza, a harmadik egyet kap, és „félelmében” elrejti, vagyis elássa a földbe. S mikor az úr számon kéri, hogy ő miért nem kamatoztatta, akkor mit felel? „Tudtam, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz onnan is, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem, és elrejtettem a talentumodat”. Hogyan bánik vele az ura? Pontosan úgy, ahogy ő az urát számon tartotta. „A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok, hogy felveszem, amit nem fektettem be, és learatom, amit nem vetettem el?” Vagyis, mintegy azt mondja neki: „Akkor hát legyen úgy, ahogy te engem látsz. Legyen úgy, ahogy te a világot látod.”

A mai rövid szakasz további részei világos tanítást adnak. Olyat, amit ma talán népszerű kifejezéssel „életvezetési tanácsoknak” mondanánk. Olyat, amilyet a vallásukat nem gyakorló emberek is megszívlelhetnek. „Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak.” Vagyis választanunk kell, mit állítunk életünk középpontjába. Az Egyház sosem értelmezte úgy ezeket a szavakat, hogy Jézus a magántulajdon ellen szól, vagy önkéntes szegénységet kíván mindenkitől. Amikor Jézus azt mondja, „ne aggódjatok, hogy mibe öltözködjetek”, abból nyilván nem következik, hogy meztelenül kellene járnunk. Amit itt a hallgatói lelkére köt, csupán annyi, hogy az anyagi javak nem válhatnak életcéllá. Ha valaki az anyagi boldogulását teszi meg élete céljává, az személyes tragédiába torkollik. Ha pedig egy társadalom teszi ugyanezt, katasztrófába. A kommunizmus elméletben számos szép és jó célt tűzött ki. Amiért a célok megvalósítása mégis katasztrófába torkollott ott, ahol megkísérelték az elméletet gyakorlattá tenni, annak oka az, hogy a legfőbb cél az anyagi javak megszerzése volt. Jézus minden illúziótól mentesen kijelentette tanítványainak: „szegények mindig lesznek veletek”. Mindig lesznek elesettek, nélkülözők, hajléktalanok és folytathatnánk. Persze, hogy kell róluk gondoskodnunk, de egy pillanatra sem szabad azt hinnünk, hogy a világ rendjét át tudjuk alakítani. Teréz anya és sokan mások, akik a szegények felé fordultak, eleinte semmi mást nem tudtak tenni, mint hogy összeszedték a haldoklókat, hogy méltó módon éljék meg életük legfontosabb pillanatát, a halált. Teréz anyát sok kritika érte, amiért visszautasított olyan felajánlásokat, amelyek a szolgálatukat hatékonyabbá tették volna. Házaiban nem lehet sem mosó- sem mosogatógépet használni, és egyszer visszautasította New York város ajándékát, egy szegényháznak szánt teljes épületet, csak azért, mert lift volt benne. Ő a kritikára azt felelte: „Isten nem arra hívott bennünket, hogy hatékonyak legyünk, hanem, hogy hívők legyünk”. Tudatos távolságtartás volt ez a részéről egy illúziótól. Ha azt az álmot kergette volna, hogy társaival földi paradicsomot alkotnak, hamar felhagyott volna vele a csalódottság miatt.

„Ti keressétek elsősorban Isten országát és annak igazságát, és a többi megadatik nektek.” Alapvető bizalomra hívnak az Úr szavai, miszerint a mennyei Atyába vetett bizalom legyen életünk alapja. A Hegyi beszéd ma felolvasott szakasza előtt mondja el Jézus hallgatóságnak a Miatyánk imáját. Ennek az imának a közepén furcsa mód a számunkra leginkább prózainak tűnő kérés áll: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Miért? Talán éppen azért, mert Jézus el akarja mélyíteni bennünk annak a tudatát, hogy mi gyermekek vagyunk. Senki nem köteles a másiknak ételt, kenyeret adni, csak a szülők a gyermekeknek. Ha nem teszik meg, börtönbe is zárhatják őket. Ha a mennyei Atya bennünket gyermekeinek tart, miért kételkednénk abban, hogy alapvető jogainkról és a saját szülői kötelességéről megfeledkezik?

Jó, ha eszünkbe jut ez, amikor az Úr imáját mondjuk. Hogy gyermekei vagyunk a mennyei Atyának. Egy két-hároméves gyermek szenvedhet, lehetnek félelmei, fájdalmai, de alapvetően nem aggódik a megélhetése miatt, mert eszébe sem jut, hogy neki kellene gondoskodnia magáról. És nem is tudna gondoskodnia magáról. Ha egy ilyen kisgyermekről nem gondoskodnának, éhen is halna. És amikor enni kér, akkor szótárában még benne sincs a "kérek szépen" vagy hasonló szavak, mert számára evidencia, hogy mások enni adnak nekik. Erre a kézenfekvőségre akar rámutatni Jézus, amikor azt mondja, hogy ne aggódjunk. A keresztény ember is ebben a megnyugvásban növekszik nap mint nap: a mennyei Atya gondoskodik róla. Amen.