Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

június 2020
V H K SZ CS P SZ
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

Zsid 9,11-14

Atyámfiai! Krisztus mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerezett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, megtisztítani lelkiismeretünket a halott tettektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk!

Mk 10,32b-45

Abban az időben Jézus maga mellé vette tizenkét tanítványát, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.” Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, és megszólították: „Mester, azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő pedig megkérdezte: „Mit akartok, hogy tegyek nektek?” Azok ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk jobbodon, másikunk bal oldalodon üljön dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Ők így feleltek: „Készek vagyunk”. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és bal oldalamon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azokat illeti, akiknek készült.” A többi tíz ennek hallatára neheztelni kezdett Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a népek urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak fölöttük, és nagy uraik hatalmaskodnak rajtuk. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki körötökben nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki körötökben első akar lenni, az mindenkinek rabszolgája legyen. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

***

Két héttel Húsvét előtt olvassuk föl az Evangéliumból ezt jelenetet, mely ténylegesen röviddel Krisztus utolsó földi Húsvétja előtt történt. Komikus ez a történet abból a szempontból, hogy a két apostol, Jakab és János kérése annyira nem helyénvaló, hogy már-már mosolyra fakaszt. Jézus, aki már többször megjövendölte szenvedését, itt most minden eddiginél részletesebben beszél róla: pontosan elmondja, hogyan zajlik le a letartóztatása, pere és a kivégzése. És a két apostol tényleg oly butának tűnnek föl, hogy egy kisgyermektől is több megértést várna az ember. Ők, mint társaik, minden bizonnyal úgy értették, hogy hát persze, természetes, hogy nehézségeken keresztül kell majd elfoglalnia Jézusnak a trónt, fölépítenie újra a zsidók országát, melyet most még a rómaiak tartanak megszállva. Amikor a keresztről beszél Jézus, gondolják, biztos valami nehézséget jelent, valami metafora, de a végén minden rendben lesz, és ők már csak erre a végre koncentrálnak: vajon akkor Jézus kit vesz maga mellé, mintegy két legbefolyásosabb miniszterként.

Valahol vigasztaló is ez a jelenet számunkra: hogy legyünk türelmesek magunkkal, ha nem értünk valamit az Evangéliumból, pedig már húsz, harminc, negyven, ki tudja hány éve keresztények, Jézus tanítványai vagyunk, hisz még a kiváltságos tanítványok sem értették Jézust, pedig három évig éjjel-nappal együtt jártak-keltek. Az apostolok sem elsőre értették meg a Mester igéit. S amennyire vigasztaló ez nekünk és tényleg megmosolyogtató, annyira szomorú is ez a jelenet: ugye mindannyiunknak rosszul esik, ha a pénzünkért, befolyásunkért szeretnek bennünket, ha csak azért keresik a társaságunkat, mert mi segítünk, aztán, ha már nem kellünk, otthagynak bennünket. Jézus személye nyilván elbűvölte először a tanítványokat, és ők mindent maguk mögött hagyva követték őt, de idővel, úgy tűnik, más motiváció is megjelenik: már nemcsak azért vannak Jézus mellett, hogy vele legyenek, hogy kitartsanak mellette barátként, jóban-rosszban, hanem ott van az emberi számítás: alig várják, hogy Jézus kiépítse hatalmát, és ők is legyenek valakik. Ha tudta volna Jakab és János, hogy az a két megtisztelő hely Mesterük balján és jobbján a vele keresztre feszített két lator helye, biztos nem kérnek ilyen megtiszteltetésből. Vajon ne fájt volna az Úr Jézusnak ez a számítás és ez a meg nem értés?

De hogy a tanítványok számítása nem is olyan idegen tőlünk, kérdezzük meg magunktól: mennyi időt töltök Istennel? Mennyi időt töltök a templomban vagy a saját személyes imámban vele, s ebből mennyi az az idő, amelyben csak kérek? Csak kérek ilyen vagy olyan földi javakat, egészséget, életkörülményeim megváltozását, magamét vagy szeretteimért? Ha mi vágyunk arra, hogy mások csak úgy, érdek nélkül legyenek velünk, hogy ne vágyna arra Isten is, hogy csak úgy vele legyünk az ima idejében? Hogy őt keressük, s ne más dolgokat, hiszen, ahogy ígérte, aki Isten országát keresi, annak minden más úgyis megadatik.

A történetnek itt nincs vége: János és Jakab infantilis kérésére társaik még gyerekesebb reakciója következik: megneheztelnek rájuk. Hogy lehet ilyet kérni? Nem kell nagyon magyarázni, hogy nyilván ők ugyanilyen álmokat dédelgettek szívükben, csak nem merték kimondani, talán még maguknak sem. Jakab meg János legalább őszintén kimondta, mit várnak el, nem alakoskodtak.

Jézus pedig, mint valami kiváló pedagógus és pszichológus, hogy kibékítse őket, egybehívja a tanítványokat. És elmond valami nagyon fontosat, amit eddig nem értettek meg: hogy a boldogság nem az uralkodásban áll, hanem a szolgálatban. És hogy ez az egyetlen értelmes módja a forradalomnak. Mert az a forradalom, amire ők vártak, hogy majd bevonulnak Jeruzsálembe, kiverik onnan a rómaiakat és a velük lepaktált zsidó főpapokat, semmire nem vezetne; ilyen volt már a történelemben tízezer. Egyetlen módja ugyanis a változásnak a világban az, ha a saját szívemben történik a változás. A legnagyobb uralkodóknak, zsarnokoknak sem sikerült elérniük azt, hogy az egész világ őket szolgálja, azt meg még kevésbé, hogy saját alattvalóik tiszteljék őket. Hatalom adathat nyilván mindenki kezébe: munkahelyen, családban, társadalomban. Jézus nem azt mondja, el kell törölni a hatalmat, hanem hogy ha valaki a hatalomtól elsősorban azt várja el, hogy őt szolgálják, hogy őt tiszteljék, az teljesen hiábavaló elvárás. Akkor csak a féltékenység, irigység, kisebbrendűségi érzés, megfelelési vágy, paranoia, rettegés a kritikától és sorolhatnánk még mi minden az, ami a boldogság helyett vár ránk. Mert a hatalomvágy és a becsvágy kielégíthetetlen.

Az egyetlen értelmes változás az önmagamban mehet végbe: amikor a szolgálatért nem várok semmit cserébe. Ami persze egyáltalán nem könnyű, mert mindannyiunkban ott a vágy, hogy értékeljék, amit adunk. Ha nem adjuk át magunkat a csalódás érzésének, amely igen hamar úrrá lehet azon, aki szolgálni akar, akkor lassan-lassan megközelítjük, amit Teréz anya mondott: Amit évek hosszú során felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs! Minden tőled telhetőt tégy meg a világért! Ezért rúgást kapsz cserébe. Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik! Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót! A becsületesség, a tisztesség és az igazmondás támadhatóvá tesz. Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte! Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik és önző. Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátodat! Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!

Mindenesetre be kell látnunk, hogy bárhogy is igyekszünk, a hatalomvágy, az hogy nekünk szolgáljanak, vagy a becsvágy, hogy elismerjék a szolgálatunkat, életünk végéig kísér minket. De már ez a felismerés sem haszontalan számunkra. Weöres Sándor verse ilyen felismerésből született. Szolgáljon arra, hogy mi is elfogadjuk ezt az igazságot:

Én is világot hódítani jöttem, s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel, vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni; ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten, s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 58 vendég böngészi