Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

június 2020
V H K SZ CS P SZ
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

altOlvasmány: Jób 42,10-1

Az Úr még jobban megáldotta Jóbot, mint azelőtt, mert lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamárkancája. És született neki hét fia és három leánya. Az egyiket Napnak, a másikat Kassziának, a harmadikat pedig Szelencének nevezte. Az egész földön sem lehetett oly szép leányokat találni, mint amilyenek Jób leányai voltak, és apjuk örökrészt adott nekik testvéreik között. Jób pedig ezek után még száznegyven évig élt és látta nemcsak gyermekeit, hanem gyermekeinek a gyermekeit is negyedik nemzedékig. Majd öregkorában meghalt, életének napja-it betöltve. De megírták, hogy majd feltámad azokkal, kiket az Úr feltámaszt. Róla mondja a szír könyv, hogy Anzitiszen, Idumea és Arábia határán lakott s először Jóbábnak hívták. Arab nőt vett fele-ségül, ki neki egy Ennon nevű fiat szült. Ő maga Zára fia volt, Ézsau utódai közül, Boszrából. Ábrahámtól számítva ötödik ivadék.

 

1Kor 1,18-2,2

Testvéreim! A kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: »Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem«. Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök meg bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztre feszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél; Isten gyöngesége erősebb az embereknél. Mert nézzétek csak meghívásotokat, testvérek: nem sok a bölcs test szerint, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő; hanem azt, ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azt, ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, s azt, ami a világ szerint alacsonyrendű és megvetett, azt választotta ki Isten: azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, megsemmisítse, hogy egy ember se dicsekedhessék az Isten színe előtt. Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, igazságunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, hogy amint írva van: »Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék«. Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.

***alt

A sírbatételi vecsernye három ószövetségi olvasmánya közül a középsőt Jób könyvének az utolsó versei teszik ki. Ennek a könyvnek olvastuk egyes részeit már nagyhétfőtől. Jób megpróbáltatásai véget érnek, és, ahogy értesülünk róla, „az Úr még jobban megáldotta őt, mint azelőtt”. A történet lezárása amolyan keserédes. Persze, születtek újra gyermekei, szebbek, jobbak, mint előtte, a vagyona is tetemesen gyarapodott. De a kérdés, az alapvető kérdés, amely végigvonul a könyvön, megoldatlan marad. Mintha szőnyeg alá söpörnék. Igen, Jóbot megáldotta az Úr, másodszor is. De mi végre voltak azok a mérhetetlen szenvedéssel teli napok, amelyeket Jób elveszített az életéből? Igen, születtek újabb gyermekei. De az a hét fiú és három lány, akikről a történet elején szó van, azok odavesztek. Őket már nem láthatja többé Jób. Mint ahogy a szolgái sem, akik ilyen vagy olyan szerencsétlenség áldozatai lettek. A kérdés tehát továbbra is ott bujkál a történet végén: miért ez a sok szenvedés? Miért ez a sok — és amit Jób különösen sérelmez — aránytalan mértékű szenvedés, amit el kellett viselnie, és el kell viselnie minden embernek, sőt magának a teremtésnek is? Jób könyve valójában nem ad válasz a kérdésre. Egyetlen válasza, hogy az ember kicsi ahhoz, hogy Isten végzéseit kutassa.

Amikor az igaz Jóbhoz elment három barátja, hogy mélységes bánatában megvigasztalják őt, messziről meglátva a szerencsétlen embert, elsírták magukat és megszaggatták ruháikat. Azután leültek hozzá a földre, és hét nap és hét éjjel nem szóltak hozzá egy szót sem, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma.

Amikor az ember nagyon szenved, nincs olyan szó, amely meg tudná vigasztalni. S még ha meg is törnénk a csöndet és kikívánkozna belőlünk valamilyen kegyes közhely, hogy szenvedő testvérünket bátorítsuk, azt is csak azért tennénk, hogy feloldjuk a bennünk lévő feszültséget, mert enyhíteni akarunk a saját magunk szenvedésén, ami ránk rakódik a másik szenvedéséből. Igyekszünk menekülni, nehogy a fájdalom átterjedjen ránk is. Tudjuk jól, hogy ha igazán vigaszt szeretnénk nyújtani a szenvedőnek, akkor nincs mit tenni, csak jelen lenni, lélekben egyesülni vele, és nem menekülni a fájdalomtól, ami lelkünket átjárja.

Jób barátai hét nap és hét éjjel hallgattak. Csöndben, hangtalanul osztoztak a fájdalomban és a gyászban. Amikor azonban a hetedik napon Jób panaszra nyitja száját, és elátkozza születése napját, a barátok nem bírják tovább a hallgatást. Egyikük elkezdi magyarázni, miért is kell szenvednie Jóbnak. Keresi a bűnt az életében, keresi a felelősségét azért a helyzetért, amelybe került. A másikuk bűnbánatra szólítja Jóbot és alázatra; mintha azok valami csodaszerként egyszerre megszüntetnék a szenvedést. A harmadik kioktatja őt, és szellemi képességeinek határaira figyelmezteti.

Ilyen az ember. Szeretné megmagyarázni, miért a szenvedés. Keressük az okot, mert a szenvedés irracionális. Keressük, ki a felelős. Ki a felelős az ukrán, a szír, az iraki háborúért, ki a felelős a terrortámadásokért, ki a felelős a világjárványért? Ha pedig nem találjuk az igazi okot, megelégszünk bűnbakkal is. A vakonszületett koldust látva Jézustól azt kérdezik tanítványai: „Mester, ki vétkezett? Ő vagy a szülei, azért, hogy vakon született?” Így a három barát is: hol megpróbálják megfejteni Jób szenvedésének az okát és hibáztatják, hol azt vélvén, hogy megtalálták az okot, okos tanácsokkal, praktikákkal látják el.

Ha ebben a pillanatban ott is voltak Jób mellett a barátok, ő magányosabb lett minden embernél. Mert adták a bölcsebbnél bölcsebb tanácsokat, de tudomásul venni a tényt, hogy ez az ember szenved, a szívük mélyén már nem akarták.

A mai napon Jézus Krisztus a szenvedő ember egyetlen igazi barátjaként jelenik meg. Aki maga Isten lévén, osztozni akar az ember fájdalmában. Aki nem azért jön, hogy megmagyarázza a szenvedést. Nem magyarázza soha. Pláne nem hibáztat senkit: „Lám, bűnöd, ostobaságod miatt ide jutottál.” Amikor nem fordul el a bűnösöktől, a vámosoktól, a rossz hírű nőktől, hanem megnyitja feléjük irgalmának ajtaját, nincs benne leereszkedésnek, a dorgálásnak szemernyi nyoma sem. Csak tiszta megértés, befogadás és jóság. Nem azért jött, hogy minket okoljon helyzetünkért. De nem is azért, hogy egyet csettintve megszüntesse szenvedést. Bár megkísérti a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré.” Meg tudná tenni, hogy kielégíti mindenki éhségét, hogy meggyógyítja mindenki betegségét. De ő más megváltást akar. Nem magyarázza a szenvedést és nem is törli el egy kézintéssel, hanem osztozik benne.

Egészen ki akarja venni belőle a részét, egészen osztozni akar az ember sorsában. Az ő sorsában viszont nem akart osztozni senki. Barátok nélkül marad. Pedig volt neki sok követője, rajongója. A jeruzsálemi úton tömegek éljenezték, terítették le előtte ruhájukat, lengették a pálmákat. A tanítványok alig tudták őt védeni a szorongató tömegtől. Hol vannak most a lelkes rajongók? Hol vannak maguk a tanítványok? Milyen jó is lett volna, ha valaki kitart mellette a virrasztásban a Getszemáni kertben. Ha valaki letörli arcáról a véres verejtéket. De mindenki elaludt. Milyen jó lett volna, ha az a tanítvány, aki megígérte, hogy nem hagyja el sohasem, ott van mellette, amikor kimondják fölötte a halálos ítéletet. És hol van Jakab és János, a testvérek, akik annyira ott akartak lenni vele dicsőségében, jobbján és balján kívántak ülni? Igen, az egyikük valóban ott áll a kereszt tövében. De akinek igazán van valami fogalma a fájdalomról, amit átél, aki tényleg ott van a jobbján és a balján, az nem más, mint két gonosztevő, akit megfeszítettek vele.

János mindenesetre ott áll a kereszt alatt. Vele Jézus anyja és néhány más asszony. De az Úr Jézus, aki az elmagányosodott embert jött üdvözíteni, maga végül teljesen magányos marad. Mert hiába búslakodnak a szomorkodók a kereszt tövénél, már nem tudják enyhíteni annak a magányát, aki magát Istentől is elhagyottnak érezte. Jézus Atyjától is elhagyatva szenved a kereszten. Ő ezt is vállalta értünk. Az a kiáltás, „Éli, Éli, lamma szabaktani?”, „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, az a kiáltás nem valami üres színjáték része. Jézus vállalta értünk azt a szörnyű magányt, a legszörnyűbbet, az Istentől való elhagyatottság állapotát, azért, hogy megszabadítson bennünket az örök magánytól, ami nem más, mint a kárhozat. Valamilyen ésszel meg sem közelíthető módon mint ember egy időre eltávolodott a Szentháromság szeretet-közösségétől, amelyhez árnyéka sem férhet egyenetlenségnek, féltékenységnek, haragnak, sértődésnek, semminek, amitől emberi közösség teljesen mentes nem lehet. Vállalta a magány érzését, hogy a magára hagyott embert beleemelje a Szentháromság szerető közösségébe, s hogy ez az ember már soha többé ne legyen egyedül.

Emeljük ma szemünket a kereszten magányosan szenvedő Jézusra, tekintsünk a sírban magányosan fekvő Krisztus testére, és merítsünk belőle erőt, hogy életünk nehéz és sötét pillanataiban eszünkbe jusson: van egy igaz barátunk, aki nem azért jött, hogy kioktasson bennünket a szenvedésről vagy hogy megszüntesse azt, nem is azért jött, hogy szemünkre hányja bűneinket és hibáinkat, hanem azért, hogy együtt szenvedjen velünk.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 22 vendég böngészi