Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia

Avas-déli Isteni Ige templom, Teológus Szent János görögkatolikus kápolna

Belépés



Naptár

augusztus 2020
V H K SZ CS P SZ
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Köszönjük!

Közelgő eseményeink

Nincs esemény

Térkép


Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség nagyobb térképen való megjelenítése

alt

 

alt

Pünkösd utáni II. vasárnap

Róm 2,10-16

Atyámfiai! Dicsőség, tisztesség és béke mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak és a görögnek. Mert Istennél nincs személyválogatás. Mindazok ugyanis, akik törvény nélkül vannak s vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazokat pedig, akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítélik el, mert nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást. Mikor ugyanis a pogányok, holott törvényük nincsen, megteszik a természettől vezettetve mindazt, ami a törvényben van, noha törvényük nincsen, önmaguk a törvényük maguknak; s azt mutatják, hogy a törvény megtétele a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.

Mt 4,18-23

Azon időben Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá. Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek. Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, s gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt.

***

A pünkösd utáni második vasárnapon, az apostolok böjtjének elején, a Szent Liturgia olvasmányai az isteni meghívásról szólnak.

Szent Pál a rómaiakhoz írt levélben érdekes kérdést feszeget: vajon mi van azokkal az emberekkel, akik nem hallották meg Isten hívását, nem hallottak az evangéliumról? Vagy mi volt azokkal, akik nem ismerték a törvényt, amelyet Isten Mózes által a zsidó népnek adott? Őket mi alapján ítéli meg Isten? Hiszen, ha nem ismerik a parancsokat, akkor alapvetően két lehetőség van. Az első, hogy mindannyian üdvözülnek – ez esetben olybá tűnik, hogy a törvény, amely elvileg Isten ajándéka, voltaképpen inkább nyűg azoknak, akik ismerik. A másik lehetőség, hogy mind elkárhoznak, ami komolyan megkérdőjelezné Isten igazságosságát. Pál apostol válasza az, hogy önmagában az a tény, hogy valaki nem tudja felsorolni a tízparancsolatot, még nem jelenti azt, hogy a törvényt nem ismeri, mert a törvény minden ember szívébe van írva. Isten gondoskodott arról, hogy mindenkinek legyen lelkiismerete, és kinek-kinek ez a lelkiismeret lesz a mérce.

Érdekes, hogy a fenti kérdés, vagyis, hogy miként ítéli meg Isten azokat, akik nem hallottak Jézusról, a kereszténységről, az egy Istenről, szinte egy egész évezreden át nem is foglalkoztatott senkit. A IV. századtól az újkorig a kereszténység elterjedt az akkor, természetesen az európaiak szemszögéből ismert egész világon. Minden állam keresztény volt, még a muzulmánokra sem úgy tekintettek, mint másvallásúakra vagy hitetlenekre, hanem mint eretnekekre, akik legalább az egy Istent imádják, és Jézust is ismerik. Indiában, Afrikában éltek keresztények, Kína meg olyan messzi és elérhetetlen volt, hogy legtöbben nem is hallottak róla. Csak, amikor fölfedezik az Újvilágot, Amerikát, akkor merül föl újra a probléma: hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek nem hallottak eddig Jézusról. És az Egyház tanítói újra csak azt fogalmazták meg, amit Szent Pál már korábban elmondott: minden embernek van lelkiismerete, és hogy mégis minden embernek el kell vinnünk az evangéliumot, az nem azért van, mert egyébként elkárhoznának, hanem azért, mert az evangélium – ahogy a neve is jelenti – valódi örömhír, s ha valami számunkra öröm, akkor azt meg kell osztanunk másokkal.

Jelen korunkban olyan helyzet állt elő, amilyen még nem volt. Manapság szinte lehetetlen, hogy legalább a médián keresztül el ne jusson minden emberhez Jézus híre, mégis tömegek vannak a mi hazánkban is, akik már meg sincsenek keresztelve. Van-e felelősségük nekik, akik nap mint nap templomok előtt járnak el, hallják a rádióban a vallásos gondolatokat, látják a televízióban az istentiszteleteket? Aligha lehet ezeket az alkalmakat a keresztény hit igazi megismerésének nevezni. Mi, keresztények éppen abban hiszünk, hogy a mennyei Atya nem egy könyvet dobott le az embereknek, nem is követeket küldött, hanem egyszülött Fia jött el, hogy találkozzék velünk. A hit személyes találkozásból fakad. Annak van felelőssége, aki életében személyesen találkozik hiteles kereszténnyel, aki neki utat mutat. Ha azon a keresztényen tényleg a Szentlélek fénye sugárzik keresztül, akkor lehet mondani, hogy az illető válaszút elé kerül, és döntenie kell: hisz vagy nem hisz. A rádió, az internet a hit terjedésére önmagában nem elég. Ezért nagy a felelősségünk, nekünk, akikről tudják a munkatársak, a barátok, az osztálytársak, hogy vasárnap templomba járunk. Ha valami megnyerőt találnak a szavainkban, viselkedésünkben, életünkben, akkor azzal mi már Krisztust hirdetjük nekik. De ha nem keresztényekhez méltóan viselkedünk, akkor az másokat csak elriaszt az Egyháztól.

Az Úr Jézus személyesen ma azok által az emberek által lép kapcsolatba a világgal, akik az ő nevét viselik, vagyis a keresztények révén. S hogy micsoda erő rejlik a Jézussal való találkozásban, azt mutatja a mai evangéliumi szakasz. Máté evangéliumában az első tanítványok meghívásáról hallottunk. Jézus két testvérpárt hív meg, Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost. Minden valószínűség szerint nem ez az első alkalom, amikor ők látták Jézust. Maga János apostol az ő evangéliumában egy egész más találkozást ír le: ő és András már Keresztelő János követői voltak, amikor megismerték Jézust. Éppen Keresztelő János volt az, aki egy alkalommal rámutatott a feléjük közeledő Jézusra: „Íme, az Isten báránya.” Ők pedig követték Jézust, és aznap nála maradtak vendégségben. Amiről János evangéliumában hallunk ez egy egészen másféle, bensőséges találkozás.

Miért van mégis, hogy Máté evangélista ilyen színpadias meghívást beszél el? Talán nem pontosan adta át az eseményeket, amelyekről beszámoltak neki? Van egy-két hely a Szentírásban, amely kétség kívül zavarba ejt bennünket, mert mintha ellentmondanának egymásnak. Egyik evangélista így emlékezett, a másik meg úgy. Alapvetően ezen sem lehetne fennakadni, ha figyelembe vesszük, hogy János például idős korában, talán ötven évvel az események után írja meg emlékezéseit. Valójában az a csodálatos, hogy az evangéliumok ennyire egybecsengenek, és csak néhány apró részletben térnek el. Emlékszem egy esetre, amely segített nekem ezt megérteni. Egyszer többedmagammal egy autóban ültem, amikor a szemben jövő sávban egy balesetet láttunk. Pár hét elteltével keresett a rendőrség tanúnak, de mindenki máshogy adta elő a részleteket, magam pedig, mint utólag kiderül, arra sem emlékeztem helyesen, hogy ki vezetett a mi autónkban. Esetem talán nem egyedi. Ha figyelembe vesszük, hogy az evangélisták nem is mindig voltak jelen egy-egy jelenetnél, amelyről beszámolnak, hanem maguk jártak utána a dolgoknak, és úgy jegyezték le, akkor tényleg az a bámulatos, hogy ennyire megegyeznek az elbeszélések, s csak apróságokban különböznek.

Jelen esetben mégis inkább arról van szó, hogy Máté evangélista tudatosan írja le így a találkozást. Elképzelhető, hogy a tanítványok már ismerték Jézust, valóban találkoztak és beszéltek vele, amikor lejátszódott ez a jelenet, hogy Jézus hívására otthagyták bárkáikat és hálóikat, ezzel együtt mintegy egész korábbi életmódjukat. Máté evangélista számára a végeredmény volt a fontos, nem a folyamat: mind csatlakoztak Jézushoz. János evangélista pedig éppen a belső változást, a belső folyamatokat írja le. A tanítványoknak már volt fogalmuk arról, ki is az a Jézus, amikor őket meghívta. Isten Szentlelke az emberben folyamatosan szól, és a nagy változások nem köthetők egyetlen pillanathoz, még akkor sem, ha kívülről úgy látszik. A Szentlélek gyakran már régóta nagyon türelmesen dolgozik az ember lelkében, amikor egy látványos fordulat megtörténik.

Sokak szomorúsága, hogy minden erőfeszítésük ellenére a családjuk, házastársuk, gyermekeik vagy unokáik nem gyakorló keresztények. Nem szabad elcsüggedniük. Mert ritka az, hogy a Szentlélek egy szempillantás alatt változtassa meg az ember életét. Isten Lelke végtelenül türelmes, és nem szűnik meg az ember szívében szólni. Nekünk pedig, akik Jézus tanítványai vagyunk, nem szabad kétségbe esnünk, és nem is kell erőszakoskodnunk, éppen csak úgy kell élnünk, hogy lássák rajtunk: jó Jézussal járni az utunkat. Akkor remélhetjük, hogy a környezetünkben élők egy, vagy tíz, vagy harminc év múlva maguk is Jézus nyomába erednek. Amen.

Támogatás

A Parókia számlaszáma:
CIB Bank Rt. 

10700086-48169802-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 19 vendég böngészi